A Maróczy Géza Központi Sakkiskola (MGKSI) elnevezésű edzésközpont működése
A Magyar Sakkszövetség a 2005-ben elindított ifjúsági programok alapján, azt értékelve, elkészítette a sportág középtávú fejlesztési koncepcióját. A 2008-ig szóló terv már számolhatott azzal, hogy a 2005/2006-os tanév kezdetétől az ország öt pontján: Budapesten, Miskolcon, Pakson, Szegeden és Szombathelyen beindultak a regionális sakkiskolák, továbbá azóta Székesfehérváron, Nyíregyházán, valamint a jövő tanévtől (2009/2010) Kecskeméten is.
Ezekben kiválasztásra kerültek s kerülnek a legtehetségesebb fiatalok, akik, illetve akiknek szülei vállalták, hogy a normál iskolai képzés mellett időt, s energiát fordítanak a sakkjáték fortélyainak elsajátítására. A Regionális Sakkiskolákban ez idő szerint rendszeresen kb. 200 gyerek vesz részt, szakavatott edzői és pedagógiai irányítással. A Regionális Iskola nyitott, bárki bekerülhet oda.
A Regionális Sakkiskolák működésének egyik talpköve az internetes oktatás. Ez terveink szerint sokkal szélesebb kört érintene: nagymértékben hozzájárulhat a sakkozás népszerűsítéséhez, a tanulás, gyakorlás otthoni lehetőégeinek – szinte beláthatatlan eredményeket hozó – kiszélesítéséhez, természetesen nem csak a fiatalok számára.
Ez a program beindult, ezen a címen lehet az Internetes Sakksuliba „beiratkozni” egy egyszerű regisztrációval:
http://www.chess.hu/sakksuli/index.php
A regionális sakkiskolák az internetet használhatják a kiválasztás egyik módszereként is.
Már a regionális sakkiskolák elindulásakor azzal számoltunk, hogy az ezekben kiemelkedő képességeket felmutató, nagy munkabírású fiatalokat egy Budapesten létrehozandó sakkiskolában képezzük tovább. A nemzetközi tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a mai világban megfelelő felkészítési programokkal, menedzseléssel és egyéni munkával a legtehetségesebb fiatalok 20 éves korukra (vagy akár korábban is!) a világ élvonalába kerülhetnek.
A Központi Sakkiskola alapos, mély tudású, elkötelezett, küzdőképes sakkversenyzőket kíván nevelni. Tantervének lényege a taktikai látásmód állandó fejlesztése mellett a stratégiai vonalvezetés magas szinten való elsajátíttatása. Az összes szükséges technikai ismeretet ennek a célnak a függvényében, eszközként tanítja.
Alapvető feladata az önálló munka és gondolkodás, a nagymesteri szintű felkészülés képességének kialakítása, eszközrendszerének (szakirodalom, internet) megismertetése. Nevelési célja a sportszerű, etikusan gondolkodó, de minden idegszálával győzelemre törekvő, pszichikailag és fizikailag teherbíró sakkozói karakter kialakítása. A kiscsoportos munka keretében, kooperatív módszerek segítségével fejleszteni kívánja a közös elemzés, közös célokért való együttes tevékenység képességét, a csapatszellemet.
Ezeket a célokat az iskola előre elkészített, a legapróbb részletekig kidolgozott tanterv és tanmenet alapján kívánja elérni. Természetes ugyanakkor, hogy a tanmenet menet közben (az adott csoport sajátosságai szerint) állandóan módosulhat. A tantervet és a tanmenetet az edzői közösség együtt határozza meg, majd a csoportvezető edzõk kidolgozzák a csoportjukra szabott tananyagot.
A mindenkori tanév nyitótábora a kölcsönös bemutatkozás, egymás megismerése, a tanulók felmérése jegyében zajlik.
A fő témákat hadállások mély és interaktív elemzésével, mintajátszmák bemutatásával és feladatok megoldásával dolgozzuk fel. A foglalkozások része a megnyitáselmélet tanulmányozása, ennek részletei azonban nem publikusak. Minden intenzív hét elengedhetetlen része a változatos formában történő taktikai fejlesztés és a végjátéktanulás.
Az alapos, színvonalas tananyagot a minden percben érezhető edzői jelenlét, az egyénre szabott foglalkozás (játszmaelemzés), a sakk-kultúra megismertetése (sakktörténet, szabályismeret, sakk és irodalom stb.) egészíti ki. A kemény munka mellett minél több oldott, játékos elemet viszünk az oktatásba. Fontos, hogy edző és tanítványai között derűs hangulatú, őszinte, minél barátibb munkakapcsolat alakuljon ki.
A használandó tevékenységi formák: a) közös előadás demonstrációs táblánál, b) előadás projektor használatával, c) „körülülős” kooperatív elemzés (a fő témák feldolgozásának módja) d) játszmák, hadállások lépésről-lépésre történő feldolgozása a tanulók írásos megoldásaival e) intenzív, többtáblás taktikai képességfejlesztés (fejtés) f) egyéni játszmaelemzések (ez lehet az igazgató feladata is) g) gyakorló és háziversenypartik váltása g/ interaktív tanulás az internetről h) internetes házi feladatok elkészítése és értékelése. i) konzultáció j) avatott, személyre szabott felkészítés a versenypartikra.
A sakkoktatást és a lélektani felkészítést fizikai felkészítés teszi teljessé. A hosszú, nehéz edzéseket naponta legalább egyszer, de általában kétszer kötelező(!) sportfoglalkozással egészítjük ki.
A Sakkiskola távlati célokat tűz maga elé. Hosszú távon kívánja a magyar élsakkozás utánpótlását biztosítani, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy ennek eléréséhez nem elegendő csupán az aktív iskolai részvétel (otthoni munka, egyéni edzővel). Elsősorban nem az éppen aktuális ifjúsági versenyekre készít fel (bár támogatja, sőt, a legrangosabb versenyen, a Korosztályos Bajnokságon el is várja a tanítványok részvételét!), nem kíván részt venni egyesületi rivalizálásban (minden gyerek marad eddigi egyesületében). Ugyanakkor úgy alakítja ki programját, hogy a gyerekek részt vehessenek minden fontos iskolai, egyesületi, regionális vagy országos versenyen (például szabadon hagyja a hétvégéket, amikor a csapatbajnokságok zajlanak).
A harmadik év eltelte után az idén (2009) az eddigi tapasztalatok alapján alapvető koncepció váltás vált szükségessé, amelynek az egyik kényeges eleme az, hogy elsősorban (de nem kizárólagosan!) 9-10 éves gyerekek felvételét favorizáljuk a jövőben, mert a későbbi korosztályból jelentkezőknek (néhány kivételtől eltekintve) már vajmi szerény esélyük van arra, hogy korosztályuk nemzetközi élvonalába kerülhessenek.
A kezdet óta harmadik csoport életre hívása is szükségessé vált: Bástya-csoport néven az ifjú leánysakkozók képzése zajlik évente 10 alkalommal 3-3- nap erejéig, 2008 óta.
A női sakkozás utánpótlásának magas szintre való emelése nem egyszerű feladat, elsősorban azért, mert jóval kevesebb tehetséges leány gondolja hivatásának választani a sakkozást, mint amennyi fiú. Éppen ezért a leány sakkozóknál nem szabunk olyan szigorú életkori határokat, 13 éves korig várjuk a jelentkezőket!
A foglalkozások helye ideális esetben egy jól megközelíthető, budapesti nevelési központ, ahol bérelt termeinken kívül étkezésre és sportolásra is van lehetőség, ami az eddigi négy év alatt Csillebérc volt, s ez kiválóan bevált.
A MGKSI hallgatói évente tízszer öt nap edzőtáborozáson vesznek részt (a Bástya-csoport tagjai tízszer három napon), ahol napi 6-8 órás sakkozás mellett sportolással a fizikai állóképességüket is erősítjük. A fiatalok számára az iskola – anyagi lehetőségeinek függvényében – évente legalább két egyéni versenyen való részvételt tesz lehetővé.
A tagok egyéni versenyprogramját az edzők és a szülők közös megbeszéléssel, előretervezéssel határozzák meg.
Egy-egy edzőtábort kiválthat valamilyen kiemelten fontos versenyen való közös részvétel, ahol az edzők egyénileg készítik fel a növendékeket az ellenfélre.
A korhatárokat rugalmasan értelmezzük, elképzelhető, hogy kisebb gyerekek a nagyobbak csoportjába kerüljenek, illetõőeg nagyon fiatal gyerek is felvételre kerülhet, ha azt már indokolják az eredményei.
Az iskolába történő felvételt egy több tagú bizottság végzi, ami elsősorban az iskola igazgatójából és edzőiből áll.
A kiválasztásnál a következő szempontokat vesszük figyelembe: életkor, Élő-pontszám, eddigi eredmények, az edzők véleménye, nem sakk feladatok alapján készült tesztek: motiváció, kreativitás, elemzőkészség, munkabíró-képesség, korhoz illeszkedő IQ-teszt, stb., a felvételin megoldott sakkfeladatok alapján: logikai készség, analitikai készség, taktikai készség, stratégiai készség, korrigálási készség, megnyitási felkészültség, végjátéktudás, stb., fizikai fejlettség, családi háttér. A 2006-os, legelső felvételinél – a programindítás csúszása miatt – valószínűleg csak felvételi beszélgetést tartottunk.
A MGKSI igazgatója egy személyben edző és pedagógus. Hozzá tartozik valamennyi szervezési és pedagógiai feladat.
Az iskola négy kiváló szakedzőt alkalmaz, (illetve esetenként másokat is felkér) akik egy-egy csoportért szakmailag felelnek.
Az iskola igazgatója is részt vesz a szakmai munkában, de az ő fő feladata az iskola működtetése, az iskola oktatóival együttműködve a gyerekek tanulmányi és szakmai fejlődésének irányítása, ide értve az iskolával való kapcsolattartást, a magántanulók esetleges korrepetálását, a minden tábor után kiadott házi feladatok elvégzésének ellenőrzését, a sakkoktatási programok koordinálását, a regionális iskolák vezetőivel való kapcsolattartást, az iskola működéséhez szükséges tárgyi feltételek megteremtését, az edzőkkel közösen a versenyprogramok összeállítását, az adminisztrációs feladatok ellátását, a vidéki gyerekek megfelelő elhelyezését, a szülői hozzájárulással, esetleg ösztöndíjjal fedezett étkezés megszervezését, és minden más felelős vezetői feladat ellátását.
A sakkiskola hallgatóinak munkáját évről évre a kiválasztásnál is működõ bizottság értékeli, gondot fordítva arra, hogy csak a minden szempontból legjobbak maradhassanak, és a feljövő tehetségek bekerülhessenek ide. Amennyiben az iskola létszámát néhány gyerekkel érdemes bővíteni, az további egy szakedző felvételével vagy alkalmazásával megoldható. A MGKSI eredményeit és az itt foglalkoztatott szakemberek munkáját a Sakkszövetség elnöksége is évente értékeli.
A sakkiskola tanulóinak szülei havonta 15.000.- Ft-ot fizetnek, étkezési és tanulmányi hozzájárulás címen (a Bástya-csoportnál ennél kisebb a befizetendő összeg!), mert az ingyenes képzésnek nincs értéke. A hozzájárulás fizetése alól csak néhány igen szerény körülmények között élő gyermek kaphat felmentést egyedi elbírálás alapján.



Koncepció


