MGKSI

Maróczy Géza Központi Sakkiskola

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Címlap

Mattolna - Maróczy Csapattalálkozó

E-mail Nyomtatás PDF

Kedves Érdeklődők!

A Maróczy Géza Központi Sakkiskola elfogadta a Mattolna Regionális Sakkiskola sportszerű kihívását egy csapattalálkozóra, melyre 2010. augusztus 29-31. között kerül sor Faddon.
A versenykiírásnak megfelelően nyolc táblán folynak majd a játszmák, a csapatok előzetesen tíz fős csapatkeretet adtak le. A két normál és két rapid mérkőzésből álló találkozón a sakkiskoláknak négy korosztályban - U10, U12, U14, U16 - két-két főt kell szerepeltetniük, egy női játékos szerepeltetése kötelező. Szabály továbbá, hogy a második lány játékos kiválthat egy versenyzőt bármely korcsoportból. Az erősorrendet a 150-es Élő-pont szabálynak megfelelően kell majd összeállítaniuk a csapatoknak. A versenyt az az együttes nyeri, aki a normál játékidejű játszmák során több pontot szerez. Döntetlen esetén a rapid játszmák összesített eredménye dönt majd.
A találkozó szakmai szempontból egy előrelépés a tehetséges fiatalok számára, továbbá három kellemes napot töltünk el Faddon, reméljük sportszerű, jó hangulatban, izgalmas játszmákkal fűszerezve.

Csapatkeretek (nem erősorrend)

Mattolna Sakkiskola

Maróczy Sakkiskola

Straubinger Dániel

Szabó Bence

Eltigani Omár

Fehér Ádám

Amstadt Áron

Juhász Kristóf

Antal Tibor Kende

Csonka Balázs

Vince Andrea

Kabai Zsuzsanna

Dankházi András

Bea Boglárka

Kaczúr Flórián

Gledura Benjamin

Németh Gergely

Korpa Bence

Szente Varga Fruzsina

Varga Melinda

Csetneki Márk

Marosi Levente

Módosítás dátuma: 2010. augusztus 02. hétfő, 18:23